Fűtés festékkel
2018. november 12. írta: Imrebacsy

Fűtés festékkel

Egy jó szobafestő hamarosan a villanyszereléshez is kell, hogy értsen, hiszen jövő ősszel bevezeti a Poli-
Farbe az új, a lakás fűtését is megoldó festéket.


Az új festék használatával festéskor három réteg kerül majd a falra.
1. hőszigetelő réteg
2. fűtő festék
3. a kiválasztott színű (dekor) festékréteg.

A szakértők elmondása szerint, az új festékkel akár az egész lakás fűtését is megoldhatjuk, méghozzá az
eddigi fűtőberendezésektől jóval olcsóbban.
– Egy vagy két panel legalább 3 négyzetméternyi festékfelületet meg tud majd hajtani. Négyzetméterenként és óránként 500 Wattot fogyaszt a rendszer (Ez 16 Ft óránként). Ezt azzal érdemes összevetni, hogy egy barkácsáruházban kapható olajradiátor fogyasztása óránként 2000 Watt (75 Ft óránként) – mondta Nagy Armand, a Poli-Farbe technológiai és fejlesztési vezetője.

depositphotos_20354601_xl_kicsi.jpg

S hogy miért kell érteni a villanyszereléshez is? Mert a speciális falfesték elektromos energiát alakít
hőenergiává, így elektromos fogyasztónak minősül. A teljes rendszer áramforrásból, szabályozóból és
elektromos vezetőképességgel rendelkező, adalékokat tartalmazó festékből áll. Költözéskor vagy a szoba átrendezésekor hatékonyan áttelepíthető az elektronika is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tisztasagifestes.blog.hu/api/trackback/id/tr9514368925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.